Hogyan tűnjünk ki tudatos önmenedzseléssel?
Manapság egyre fontosabbá válik, hogy tudatosan építsük karrierünket, önmagunk profi menedzselésével, pedig az álláskeresésben is kitűnhetünk. Hogyan építsük fel magunkat úgy, hogy megragadjuk munkaadóink figyelmét?
Sokszor probléma az álláskeresők között, főleg a válság ideje alatt, hogy pályázataikat minden megtervezettség nélkül, össze-vissza adják be különböző helyekre, és mintegy a nagy számok törvénye alapján remélik, hogy valamelyik majd csak bejön. Az ehhez hasonló stratégiák persze érthetőek abból a szempontból, hogy egy sablon önéletrajzot eggyel több vagy kevesebb helyre beadni egyáltalán nem kerül semmibe az álláskeresőknek, viszont az esélyeiket, legalábbis a legtöbben így érzik, mégiscsak növeli. Ennek a vége viszont rendszerint az lesz - és ezt mi, állásközvetítők is tapasztaljuk -, hogy csak nő a frusztráció, az elutasítások száma és a kudarc-érzet a leendő munkavállalókban, a megfontolatlan jelentkezések tömege, pedig még az elbírálóknak is sok-sok fejfájást okoz (arról nem beszélve, hogy egy össze-vissza pályázó jelentkező egyáltalán nem kelt jó benyomást a munkaadókban).
Sajnos (vagy nem sajnos), a mai kor álláskeresője egyre inkább rá van kényszerítve arra, hogy tudatosan alakítsa még munkavállalás előtt is a karrierjét. Ezt a folyamatot önmenedzselésnek nevezik, és arra utal, hogy a munka világában mindannyian egy kicsit önmagunk menedzsereinek kell lennünk a sikerhez. De miből is áll mindez?
Nos, a folyamat önmagunk megismerésével kezdődik. Tudnunk kell, miben vagyunk jók, miben vagyunk rosszak, mire vagyunk képesek. Ha jól ismerjük magunkat, az már félsiker, a következő lépés, hogy megfelelő célokat tűzzünk ki magunk elé. A jó célok kiválasztása nem mindig könnyű, és alapos önismeret kell hozzá. Ha irreális célokat tűzünk ki, az frusztrációhoz és kudarc-élményekhez, az önbecsülés romlásához vezet, ha viszont céljaink túl kézenfekvőek, közeliek, elmarad a kihívás, a fejlődés, az előremenetel. Ha megvannak a céljaink, (ami lehet egy bizonyos pozíció, egy bizonyos vállalat, egy bizonyos munkakör, stb.), meg kell terveznünk, hogyan érhetjük el őket. Például: mit kell tennem ahhoz, hogy egy multinál középvezetői pozícióba kerüljek? Fejleszthetem a vezetői képességeimet; kereshetem a lehetőségeket, amelyekben ezt megtehetem; elmélyedhetek azon a szakterületen, ami hozzá kapcsolódik; részt vehetek vezetői, önfejlesztő kurzusokon; jelentkezhetek a vállalathoz egy alacsonyabb pozícióra, amiből tovább lehet oda lépni, stb. Ha pedig megvan az út, ami a céljaimhoz, álmaim pozíciójához vezet, onnantól nem kell más csak kitartás, céltudatosság, aktivitás, és hogy bízzunk önmagunkban.
A befektetett munka, pedig sosem hiábavaló. Ha a tudatosság beépül a személyiségünkbe, ha energiát ölünk az álláskeresésbe, az meglátszik a pályázatunkon, és főleg kiderül az interjúkon, és bár nem minden esetben vezet azonnali sikerhez, hosszú távon kétségtelenül bőven kifizetődő.
|
|
Tweet |


