Mennyit ér a motivációs levél?
Motivációs levelet rengeteg helyre kérnek be a munkáltatók, mégis rendszerint a kukában végzi. A nagyobb cégeknél, fontosabb pozícióknál azonban lényeges, hogy ne közhelyekkel legyen tele.
Általános tapasztalat, hogy bár valóban mindenféle pozícióra való jelentkezéshez a jelöltektől egy A4-es oldalnyi motivációs is levelet is kérnek a munkáltatók. Aztán persze, miután a legtöbb ilyen levél egy kaptafára készül, a munkáltatók inkább el se olvassák őket, egyenesen hajítják őket a szemetesbe. Hiába, az álláskeresők begyakorolták, hogyan írják tele levelüket olyan közhelyekkel, mint „egy az XY-hoz hasonló dinamikusan fejlődő vállalatnál kiteljesíthetném szakmai képességeimet” vagy „kamatoztathatom kreativitásomat és tehetségemet”. És ezek után nem meglepő, ha a munkaadók véleménye egyszerűen az, hogy mindegyikben ugyanaz van, fölösleges időpocsékolás őket végigrágni.
Ezek szerint nekünk is fölösleges munka motivációs levelet írni?
Való igaz, a motivációs levél rendszerint senkit sem emel ki pozitív irányban, vagyis egy jól megírt levél ritkán vezet sikerhez. Negatív irányban viszont hathat a pályázatunkra, vagyis ha nem készítjük el, összecsapjuk, vagy ha égbekiáltó ostobaságokat írunk bele, az végzetes lehet. Előfordulhat ugyanis, hogy miután a munkáltató az önéletrajz alapján leszűkíti a jelölteket néhány befutóra (minket is beleértve), csak-csak vet egy pillantást a motivációs levelekre is, és ha a miénk gyenge, feltűnően közhelyes vagy trehány, gyorsan kiejt minket a versenyből.
Bizonyos pozícióknál, pedig egyenesen életbevágó, hogy szakmai és személyes elhivatottságunkról sablonok nélkül tudjuk biztosítani reménybeli munkáltatónkat. Egy fontosabb szakmai vagy vezetői pozícióra való jelentkezéskor gondolkodásmódunk, motiváltságunk és más személyiségjegyek is döntően befolyásolják a választást. Ha mindezt okosan, újszerűen és őszintén meg tudjuk jeleníteni, úgy, hogy elkerüljük a kliséket, nyert ügyünk van.
Mit tartalmaz mégis egy jó motivációs levél?
Először is, semmiképpen nem azt, amit már amúgy is leírtunk az önéletrajzunkba. Érdemes olyasféle plusz információkat belevinni, amelyekre a CV-nkben nem tudtunk sort keríteni. Érdekességek korábbi munkánkkal kapcsolatban, izgalmasabb feladatok, kiemelkedő sikerek; olyasmi, ami a személyiségünkről árul el újdonságokat. Kerüljük a közhelyeket! Legyünk őszinték, ha tényleg szeretnénk megkapni egy pozíciót (és ennek nem a pénz vagy az állástalanság elkerülése az oka), de ne essünk túlzásokba! Végezetül, pedig mellőzzük azokat a témákat, amelyek rossz fényt vethetnek ránk (családi helyzet, későn szerzett diploma), az őszinteség itt ugyanis káros lehet.
A motivációs levél legtöbbször tényleg csak sallang. De olyan, mint az egészség: ha van, nem törődünk vele, ha viszont nincs, akkor hiányzik. Ha pedig tényleg fontos számunkra egy pozíció, ne legyünk restek energiát fektetni abba, hogy erről reménybeli munkáltatóink is tudomást szerezzenek. Sokszor önmagában az igyekezet és az odafigyelés látszata is elég.
|
|
Tweet |


