Ezek mind „kamuhirdetések”?

"Hirdetések százaira küldöm a pályázatom, semmi visszajelzés. Nagy boldogan nyugtázhatom, hogy jó helyre érkezett a csatolt CV-m, ha legalább egy automata levél érkezik válaszként vissza, ám ez is egyre ritkábban fordul elő. Kik ezek a hirdetők, milyen cégek? Egyáltalán miért hirdetnek, ha semmi válasz, pedig a kiírásnak tökéletesen megfelelek? Ezek a kamuhirdetések?"

Először is a fogalmat tisztázzuk, mi lehet a kamuhirdetés: Olyan állás meghirdetése, ami valójában nem is létezik, vagy már nem létezik.

Kiknek és miért áll érdekében nem aktív állást hirdetni?
Summás összeget kifizetni a nem létező pozíciók megjelentetéséért, hogy aztán pályázatok százait zsebelhessék be?
Lehet, hogy egy fejvadász cég gyűjti az adatokat? Vagy közvetlenül a multik folyamodnak ehhez a nem túl etikus lépéshez? Megeshet. Hiszen most igen nagy létszámban vannak munka nélkül otthon, még olyan munkavállalók is, akikért adott gazdasági helyzetben versenyezni kellene a cégeknek, hogy megkaparintsák maguknak őket. A sorozatos leépítések után előbb-utóbb eljön az ideje a tömeges felvételeknek is, akkor majd milyen jól jönnek ezek az önéletrajzok, esetleg a konkurencia által utcára tett munkavállalók! És mennyi pénzt érnek majd ezek a közvetítések a fejvadász cégeknek? Igen, gyűjtik az adatokat ….

Jár –e hátránnyal, ha ilyen hirdetésre jelentkezem?
Csupán annyi kellemetlenségünk akad, hogy nem érkezik visszajelzés, és átvágva érezhetjük magunkat, hiszen abban a tudatban vagyunk, hogy az egy aktuális állás, és várjuk, hogy interjúra hívjanak. Ellenben, ha adatbázisgyüjtés áldozatai vagyunk, az nem is olyan rossz dolog hosszabb távon. Lehet éppen akkor fog egy tanácsadó felhívni egy fejvadász cégtől, amikor nem is várjuk, hiszen éppen van állásunk, de az ajánlatát mégsem tudjuk visszautasítani, mert annyival kedvezőbb. Ugyan így egy konkrét cég is megkereshet minket egy későbbi időpontban….-Ugye el tud képzelni egy jobb állást?
Ezek szerint csak rövidtávon vagyunk károsultak, hosszabb távon még eredményes is lehet, ha minden állásra, még a gyanúsakra is elküldjük a jelentkezésünket.

Hogyan ismerem fel a kamuhirdetést?
Rejtve marad a cég neve, nincs semmi információ a cégről, sem a tevékenységére, sem a cég távlati céljaira, vagy termékeire, szolgáltatására konkrétan nincs utalás. Nincsenek konkrét feladatok felsorolva, az elvárások, pedig vagy túl speciálisak, hogy alig van, aki annak megfelelne, vagy túlságosan is általánosak.
Régen kint van a hirdetés, vagy még jó sokára fog csak lejárni (több hónap), nincs jelentkezési határidő. Nincs konkrét személy megnevezve, akit keresni lehet, nincs telefonszám, az e-mail cím is általános, nem névhez köthető.

Állami szféra, köztisztviselői állások
Ritkán olvashatunk ilyen pozícióra felhívást, ezekre pályázatot hirdetnek. Még a hirdetés helyét is szigorúan megkötik egyes helyeken. A nem üzleti szférában szokott kizárólag előfordulni, hogy már réges régen megvan a személy, akit fel fognak venni, ám kötelességük a hirdetést is feladni, és végigjárni a szabályok által lefektetett lépéseket, amelyet egy kiválasztás során kell elvégezniük.
Multiknak, fejvadász cégeknek, és kisebb vállalatoknak nem áll érdekükben hirdetni, ha már megvan a személy, hiszen nincs semmilyen törvény által előírt szabály a felvételi folyamatukra. Feleslegesen nem hirdetnek, ha a létező pozíció már betelt.

Döntse el a kedves olvasó, hogy küld-e pályázatot minden gyanús hirdetésre. Szerintem érdemes. Ezentúl legalább jobban fel tudja mérni, honnan is érkezhet visszajelzés.

-megjegyzés: Cégünk soha nem adott még fel kamuhirdetést! Ha adatbázist szándékozunk gyűjteni, azt csakis nyíltan tesszük, azzal a megjegyzéssel, hogy adatbázisba várunk jelentkezőket.

Sikereket kívánva,


Rozovics Krisztina
Job-Center

 

 

vissza

Munkavállalóknak
Feliratkozás hírlevélre

Hirdetés

Egyéni keresés